Hónap: 2024. február

Bocs, de pont most sajnos nem érünk rá! Talán majd később! – csendült Cseri hangja, és megzavarta a bűvöletet.

Szineril csendesen lépegetett a macskaköveken, lassan beért az árnyékba. Furcsa érzés kerítette hatalmába

Mély csend ült a termen. Süket csönd, mintha a nagy kastély teljesen lakatlan lett volna, nem pedig szolgákkal és vendégekkel teli.

- Édesanya azt mondta, legyek láthatatlan – szólalt meg a kislány, mert nehezen bírta a tétlenséget. - Az emberek nem tudnak láthatatlanok lenni – felelte rá Szineril.

Nem néztek egymásra. Mindkettőnek ökölben volt a keze. Cseri harcra készült, Szineril magával küzdött...

De miért van az, hogy fent a hegyoldalban, az erdő ölelésében, a természet közelségében ez nem tűnt fel neki? Hogyhogy nem látta, hogy ez az asszony ennyire...

Az, ahogy ez a fiatalasszony őt először a nevén szólította, valami egészen új sebeket szakított fel. Olyan sebeket, amelyekről eddig nem is tudott...

- Sajnálom, ha zavaró a külsőm – mondta szégyenkezve, és arra gondolt, valamikor csodálták a szépségéért. De hát ez volt minden baj forrása...

Látta a kés marta sebet, a verés nyomát, és szinte érezte a szenvedést, amit ez a teremtés átélt...

Nem vagy te sem normális, gondolta magában, de aztán kortyolt egy kis bort és igazított a fonálon. Az éjszaka egyre mélyebb lett, a múlt nem akart engedni...