30. Viszony

– Ha hozzányúlsz, eltöröm a kezedet!

Irnik hirtelen kapta vissza ujjait a félig elkészített íjtól. Nem számított rá, hogy Cseri megjelenik. A nő fenyegetően állt a háta mögött, és biztos volt benne, hogy bármi áron megvédi a készülő fegyvert az illetéktelenektől. Megnyerő hanggal próbálkozott hát.

– Csak csodáltam ezt a remek munkát. Ezért csak nem lősz le?

– Combon. Hogy futhass. De nem vagyok olyan, hogy ok nélkül lőjek.

– Lelőnél? – kérdezte Irnik, és az asszony felé fordult.

– Szemrebbenés nélkül.

Az asszony kezében nem remegett meg a lőfegyver, de a nemestünde még nem volt biztos benne, hogy nem ügyes színjáték az egész. Emberekkel eljátszadoztak, ha kellett, de ugyanezt visszafelé nem tűrték.

– Öltél már egyáltalán, városi asszony? – Irnik megnyerő mosoly gúnyossá vált.

– Embert, elfet vagy a vadak népét?

– Ez sorrend?

– Olyasféle. Nem mondod, hogy máris menni készülsz?

Jelentőségteljesen nézett az elfre, tekintetében nyoma nem volt kedvességnek. Irnik meghökkent. Erre nem számított. Igazság szerint vonzotta az a kényelem, amit a kis erdei menedékház nyújtani tudott, és úgy gondolta, hogy pár napot ő is elfér itt, ha egy erdőtündének hónapok óta szállást adnak.

– Tegnap azt mondtad, végre a magad ura lehetsz. Erre én neked lehetőséget biztosítok, úgyhogy nem is marasztallak tovább!

– A világért sem éltem volna vissza a vendégszereteteddel – kedveskedett a nemestünde, és Cserinek feltűnt, hogy Szinerilnél választékosabban beszéli a nyelvüket. – Magam is menni akartam, de mielőtt útra kelnék, szeretnék neked segíteni, hálám jeléül. Van olyan feladat a házadban, amihez férfierő kell? Megteszem helyetted, hogy neked ne kelljen kemény munkát végezned.

Cseri kissé felhúzta a szemöldökét. Évek óta egyedül végzett mindent a ház körül, és azt gondolta, ha segítséget kellene kérjen, akkor sem egy ilyen palotapincsitől kérné.

– Köszönöm, megoldom.

Irnik végignézett az asszonyon, hogyan nyerhetne még időt.

– Gondoltam is, hogy erős vagy, hiszen úgy öltözöl, mint egy férfi, nadrágot hordasz, nem szoknyát, mint más hölgyek. Ha segítenék neked, úgy élhetnél, mint egy úrnő!

Ezt nem kellett volna kimondania, mert Cseri szeme olyan szikrákat vetett, hogy Ilana királynő is megirigyelhette volna! Most már utat mutatott, és testtartásában nem volt semmi, ami okot adott volna rá, hogy nem komolyan gondolja.

– Miből gondolod, hogy nem tudok úrinő lenni nadrágban? Különben is, mit foglalkozol az öltözködésemmel? Ha úgy akartam volna élni, mint úrinő, az maradtam volna! És ha még egy percig itt látlak, isten bizony, nem állok jót a szavaimért!

Cseri figyelte, amíg a volt testőr eltűnik az erdő felőli ösvényen, azon az úton, amin előző nap érkezett. Addig nem tért vissza a munkájához, míg meg nem nézte, Szineril készülő íja teljesen rendben van-e. Szerencsére semmi olyat nem látott, ami arra utalt volna, ártottak volna neki. Az íj igazi mestermunkának ígérkezett, az egymásra préselt rétegek színes mintája maga is szemet gyönyörködtető volt. Látszott rajta, hogy Szineril szeretettel és gondossággal készítette, szíve, lelke benne volt.

Mellette a szarvas hatalmas bőre kifeszítve száradt, ezt már meg merte érinteni a nő. El sem tudta képzelni, ez a gyenge elf hogy ejtette el ezt a hatalmas állatot.

Borka sertepertélt a közelben, nem találta a helyét.

– Gyere, nézzük meg a veteményest! – fogta kézen a gyermeket, de az kedvetlen volt. – Ennyire hiányzik?

Borika bólintott, aztán hüppögve sírni kezdett. Édesanyja leguggolt hozzá, és az ölébe vette.

– Most nagyon komolyan kell egymással beszélnünk. Szeretném, ha megértenéd, Szineril nem marad velünk, és ha elköltözünk, nem jön arra, amerre mi megyünk. Nem is akar.

– De akar! Tudom! – sírta a kislány. Az édesanyja az ölében ringatta.

– Ő nem tud ott élni, ahol mi. Ő tündérféle. Hiszen látod, egészen más világ az övé, mint a mienk. Nem is értjük egymás szokásait. Más nyelven beszél.

– Én majd megtanulom az ő nyelvét, és akkor tudok vele úgy beszélni. A rúnákat is tudom már. És ha te nem hagysz neki helyet, akkor majd én adok neki! És akkor is, ha olyan önző leszel, mint édesapa! Mert én akkor is szeretem Szinerilt!

A kislány felpattant, és beszaladt a házba. Anyja hosszan nézett utána.

Na, ezt megkaptad! – sommázta, és elindult egyedül a veteményesbe.