A Sárkány szólt. Hangja betöltötte a teret a földön, mely felett hatalma volt. A hívást, amelyet elküldött, sokan érezték. Voltak, akik megmozdultak rá. Néhányan tétováztak, mások megrettentek. Aki viszont bátor és elszánt volt, elindult, mert szívében felvillant a vágy egy helyre, ahol otthonra lelhet.
Ahogy az idő telt, érezhető volt, ahogy változik a minősége, és Terrana, ez az ősi lény kiolvasta belőle a biztató jövőt. Tudta, hogy mindennek meg kell érnie, és hiába feszítené a vágy, a tenni akarás, nyugton kell maradnia. Pedig érezte, hogy párja már nagyon gyenge, ereje végén jár. Mégis várt, és közben világot álmodott maga köré. Íliát, ahogy elnevezte az a pár, akik már kötődnek hozzá és ehhez a földhöz. Milyen különös ez a névhasonlóság! Érez valamit ez a furcsa erdőtünde, vagy csak a véletlenek különös játéka lenne hangzásra ugyanazt a nevet adnia az otthonának, mint ahogy az ő elveszett társát hívják? Van ennek az erdőtündének a jövőjében valami, ami az ő sorsukat is megváltoztatja.
A régmúlt közel lett, rézszínű bőrén érezte. Abban az időben kezdődött, mikor a hegyeknek még más neve volt, a vízfolyások más mederben haladtak, és más nép lakta a partjait. Mikor a városok az égbe nyúltak, és végeláthatatlan sorokban mentek az emberek, mert mindig máshol akartak lenni, mint ahol éppen voltak. Futottak valami elől, futottak valami elé, keresték a lehetetlent, a boldogságot.
Akkor történt valami, ami elszakította tőle a párját. Furcsa emberek éltek akkoriban, játszásiból vagy kíváncsiságból átnéztek a fátylon, de nem azt akarták látni, amit akkor és ott láthattak volna. Illúziók rabjai voltak, és ha mégis láttak volna, inkább színes képeket varázsoltak maguk köré ideákból és távképzetekből.
A népek akkor még sötétben jártak, és csak ritkán kerültek az emberek szeme elé.
Azok, akik megtámadták és leláncolták Íliont, ismeretlen kötődésű emberek voltak. Nem is tudták, mit tesznek, de a kár, amit okoztak nagy volt és majdnem végzetes.
És most vár. Közösséget, menedéket álmodik, egy békés helyet, ahol a múlt jövő lehet, a jövő múlt, ahol összesimulnak a különbözőségek és erőforrássá válik a véleménykülönbség. Egy helyet, ahol újjászülethetnek a régmúlt tündérkúriái, a sziklaüreg-házak, de áthatja az emberi lelemény és újítási vágy. Íliát, minden nép Menedékét.