Ilana királynő végre jó kedvében volt. Ha Istenanya megsegíti, Cseri eltűnik a Somlyóról, az a szánalmas férfi támogató nélkül marad, és ha akkor sikerül elfogniuk, a sárkánytól sem kell rettegniük. A serege megindulhat észak felé, és ha sikerül ott győzelmet aratniuk, terjeszkedhetnek tovább a kincses Tara vidéke felé.
A szobaleányai mesterien csavart frizurába fésülték aranyhaját, felékesítették gyémántos nyakékével. Elégedett volt, ahogy a tükörképét szemlélte.
– Ma már táncolni vágyom! – jelentette ki határozottan, rá sem pillantva hajlongó udvaroncaira és elsiető cselédségére. – Végre szép napok elé nézünk.
– Úgy gondolja, felség? – jelent meg a tanácsnoka ekkor. – Táncosa helyett kéresse inkább a testőrét.
– Micsoda?! Miféle arcátlanság ez? – horgadt fel a szép asszonyban a düh. Aron testőr egy pillanat alatt mellette volt. Szerencsére rá mindig számíthatott. A tanácsnok mindezek láttán is megőrizte a nyugalmát.
– Nem arcátlanság ez, úrnőm, elővigyázatosság. A Somlyó-hegyi Cseri épp most hívja ide a Sárkányt.
–
Ahogy közeledett az Istenkereszti dombokhoz, úgy húzta magára a nyugalmat. Minden lélegzet, amely kiszakadt a tüdejéből, erőt adott a készülő viharhoz. Érezte, hogy fellobbanó dühével megidézte a Sárkány erejét, a hang, ami akaratlanul szakadt ki belőle, ott volt már a szél zúgásában. Tudta, hogy ezzel képes lenne kapcsolódni az ős fenevadhoz, ereje hatalmas orkánná tudna kerekedni. De uralta az érzést, nem akart pusztítani, bár egész lénye erővel telt meg. Egy utolsó nagy sóhajjal eltávolodott a haragtól, elvált a Sárkánytól, de megkérte, hogy védje a házat és a lakóit minden elf mesterkedés ellen.
Az égen sötét felhők gyülekeztek, el-eltakarták a felkelő teliholdat. A nap lenyugvó fényei még némi vörös színt adtak a nyugati égnek, és az is kezdett elenyészni, mikor Cseri Csinos hátán megérkezett a kőkereszthez.
– Csst! Csinos! Várj itt! – csitította a lovat, és a bokrok közé vezette.
Az ősi kőfeszület mellett megállt. Kezét a hűvös márványra tette és fohászkodott. Tudatában volt a veszélynek. A birodalmak egymás törvényeit csak addig tartják tiszteletben, míg valaki be nem lép egyikből a másikba. Hiába volt Cseri ember és tartozott a királyság törvényei alá, a tündérnépek földjén az ő szabályaik szerint viselkednének vele. Tudta, nem véletlenül féltette őt Szineril, de biztos volt magában.
Kapaszkodott az régmúltat idéző faragványba, csak a szelet hallgatta, és annak ereje lecsillapította fel-felhorgadó dühét. Lassan kisimultak a gondolatai, megváltozott a látása, más arcát mutatta az őt körülvevő világ. Végül megsimította az ó birtokhatárjelet, és elindult. Szép, egyenletes léptekkel, mintha valaki vezetné, felkapaszkodott a dombra. Körülnézett. A tintakék égen sietve úsztak át a koromfekete felhők, amelyek a Hold közelében ezüstös körvonalat kaptak. Amerre a szem ellátott, mindenütt nyugodt volt a táj. A mező virágai között sziklák mutatták világos oldalukat, és a füvek engedelmesen hajlottak a légmozgás ritmusára.
Itt. Pontosan itt kellett lennie a helynek. Érezte, tudta, és a nemestünde is erről beszélt. Belekiabált hát a szélbe, tudta, odabent, a föld gyomrában meghallják.
– Ilana! Én szólítalak, Meggyes Anna, akit te Cseri néven ismersz. Most én akarok veled beszélni!
Hangos kiáltása elült a dombon. Csak a zúgást hallotta válasznak, ahogy messze a lombokba tép az orkán.
– Idejöttem, most én jöttem hozzád! Tudom, hogy hallasz, Ilana! Gyere ki!
A szél fésülte a füveket, a telihold hol felbukkant, hol elbújt a felhőfoszlányok mögé. Cseri már elátkozta magában a tündérek minden nemzetségét és hátat fordított a dombtetőnek. Lehet, így fog dolgavégezetlenül hazaindulni, gondolta, mikor hallotta, hogy nyílik a kapu, és mulatság zaja, fénye vetül ki rajta.
– Itt vagyok!
Cseri megfordult a csendülő hangra. Szemben vele ott állt a tündérpalota nyitott kapuja, bejárat egy másik világba, és színes kíséretével az asszony, akivel szólni kívánt. A tündehölgy hófehér hosszú ruháját és aranyhaját is tépte-cibálta a szél, ahogy előre lépkedett palota bejáratától. Háta mögött az átható tekintetű, daliás Aron haladt, még hátrébb, a derengő fényben állt a cifra ruhás udvari nép.
Ilana egyre közelebb ért Cserihez, gyémántokkal díszített nyakéke szikrázott a holdfényben, gazdagon hímzett köntöse selyme szelíd hullámokat vetett. A két nő majdnem kartávolságon belül állt meg egymással szemben, olyan közel, hogy az emberasszony láthatta a tündérasszony szemének átható kékjét, elbűvölő mosolyát.
– Gyere, lépj be a palotámba! Ott mégis kényelmesebben beszélgethetünk! – invitálta a királynő, és karjának kecses mozdulatával intett a kapu felé.
– Ó, köszönöm, – hárította el a mézédes hívást Cseri, – nem vagyok úgy öltözve. Különben sem tenném be a lábam hazug ember házába.
Ilana arcán egy pillanatra látszott az átfutó harag a kellemes mosoly mögött. Cseri nyugtázta, hogy sikerült megsértenie, így folytatta.
– Négyszemközt beszélnék veled. A többiek akár vissza is mehetnek mulatozni.
A tündérhölgy intett, mire a kapu bezárult. A domb ismét csak domb volt, csak Aron állt még mindig ott, ahol az imént, szemmel tartva a nőket. Cseri megvetően nézett felé.
– Gondolom, a fiatalember nélkül is tudsz beszélgetni. Én magam sem hoztam kíséretet.
– És a Sárkány? – kérdezte a királynő, határozottan a kis ház irányába nézve.
– Hát jó, akkor füleljen csak a barátod. Nem árt neki sem, ha hallja, amit mondani akarok. Rövid leszek, és remélem, elsőre megérted.
Cseri elcsöndesedett. Figyelt. Befelé, a lelkének legmélyére, ott, ahol az ejtett sebet megtalálta. Onnan, abból a pontból kezdett erőt hívni, és újra érezte magában azt, hogy nagyobb energia gyűlik benne, mint önmaga. Mikor érezte, hogy mindez alakot ölt, megszólalt.
– A határokról akarok beszélni.
– Határokról? – kérdezett vissza a tündérhölgy, és csodálkozása látszott szép ívű szemöldökén.
– Ma egyet átléptél, Ilana – kezdte Cseri. – Szeretnék egyértelmű lenni. Van az én. És van a te. És a kettő között van a határ. A határ az olyan, amit nem lépünk át. Soha, semmikor. Semmilyen okból. Értehető vagyok? Van az én életem és van a te életed. Az én életem és a te életed között nincs átjárás. Soha. Nem lépsz át. Kicsit sem. Nem törődsz vele. Nem nyúlsz bele. Világos?
Ilana mindent értő mosollyal válaszolt.
– Szinerilre gondolsz?
Cseri érezte, hogy itt egyhamar nem lesz megértés. Kezdett újra dühös lenni.
– Magamra gondolok. Ma hazudtál rólam. Ne tedd!
– Gondolod? – kérdezett vissza csípős gúnnyal Ilana. – Talán Szineril félreértett valamit. Ismerem, a párom, a társam volt.
– Semmi dolgom vele. Azt a határt vele kapcsolatban te húztad meg, tartsd tiszteletben! Engem pedig hagyj békén!
Ilana felnevetett.
– Tényleg idejöttél hozzám, egyszerű embernő, hogy elmondd, hagyjalak békén? Hozzám, aki hatalmasabb, mint bármely elf uralkodó az Összeomlás óta? Birodalmam dicsősége messze földön híres, uralkodókkal beszélgetek, ha olyan kedvem van.
– De mégis egy erdőtündét vettél férjül, nagy hatalmad teljében – szúrt oda Cseri, és talált. A tündérasszony arca eltorzult dühében. A testőrkapitány közelebb lépett.
– Hogy beszélsz velem! – emelte Ilana a hangját, de aztán uralkodott magán. – Gyönyörű két gyermekünk volt, mígnem az egyiket elvette tőlem. Tudod te, mi a fájdalom, emberasszony?
A két nő lélekküzdelmét Aron távolról nézte, de minden szót hallott. Tudta, ha kell, azonnal közbe tud avatkozni, de látta, hogy királynője még mindig nyeregben van.
– Nagyszerű! Örülök, hogy rájöttél, hogy vannak közös gyerekeitek. – tapsolt tanárnénisen Cseri. – Erről lehet felnőtt módon beszélni. Nőj fel, Ilana, mert ez szánalmas! Más öröm is van az életben, mint férfiakon vitatkozni. Te tényleg azzal a süket szöveggel akartál ellentétet szítani, hogy elmegyek a hegyről a volt férjemmel? Ilana, azok után, hogy te megkerestél engem, hogy váljak meg a férjedtől, és te megszólítottad őt, hogy én mit fogok csinálni, ne legyek dühös? Ne kérjem rajtad számon, hogy valótlanságot állítottál rólam?! Átléptél egy határt, amit nem kellett volna. Beleszóltál az életembe.
A tündérasszony még közelebb lépett. Mosolya megnyerő modorba csomagolt gyilkos méreg volt.
– És Szineril? – kérdezte negédesen. – Olyan naiv, olyan tapasztalatlan az életben, hogy jó tanács nélkül elveszik.
– Nincs „és Szineril” – állította meg Cseri. – Határ van. A te életednek és az én életemnek nincs, mondom még egyszer, nincs közös pontja. Nincs átjárás. Ne próbálkozz még egyszer. Foglalkozz a saját dolgoddal!
Ilana kedvesen mosolygott, de ugyanezzel az érzéssel ölhetett is volna.
– Mondod ezt te, aki találtál magadnak egy rémálmoktól gyötrődő férfit. Nos, ha azt gondolod, hogy amitól szenved, az csak az én mágiám, sajnos el kell keserítselek. Tudod, azokat a láncokat, amikről még mindig álmodik, nem csak én varázslom rá, legalább annyira ő maga is.
Úgy néztek egymásra, mint akik az akaratukkal birkóznak. Aztán Cseri megvonta a vállát.
– Ha nem tudod feloldani, ne kérkedj vele!
A szép asszony arcán először villant fel igazi düh.
– Tudnám, ha akarnám, te ostoba! Mit képzelsz rólam?! Azt hiszed, te vagy valaki? Ne is reménykedj, hogy így meg fogod tudni kötni, sárkánymágus!
Az emberasszony tekintete megkeményedett.
– Nincs szükségem ilyen olcsó praktikákra! Épp azt próbálom megértetni veled, hogy foglalkozhatnál a saját dolgoddal. Nézd, fogalmam sincs, hogy csak ez az egy dombocska a királyságod, vagy vannak más dombjaid is, de ha a határodon átlépsz, ott agresszorként tekintenek rád, és harcolni fognak veled.
– Ó, ez a kedvenc játékom! – nevetett a tündérkirálynő, és széttárta karjait. – Királyságom nagyobbra nőtt, mint eleimnek valaha! Ha beléptél volna a palotámba, megláttad volna dicsőségemet!
Cseri végignézett a vadvirágokkal és perjével benőtt, átlagosnál is átlagosabb, legeltetni való tájon, aztán inkább nem mondott semmit. Megpróbált fókuszban maradni.
– Zárjuk rövidre a beszélgetést! Tiszteld az én határaimat, és ne lépj át rajta! Ne terjessz rólam olyat, ami nem igaz! Semmilyen érdekemet ne sértsd! És hagyd békén Szinerilt, egyszer s mindenkorra! Elfogadod?
Keményen néztek egymással farkasszemet. Végül Ilana nagylelkűen bólintott. Cseri erre biccentett, és megfordult, hogy hazainduljon. Akkor azonban meghallotta a halkan sziszegett szavakat.
– Úgyis én fogok győzni! Nincs hatalmad felette, emberasszony!
Lendületből fordult vissza és ütött. A pofontól a tündeasszony hanyatt esett, de csak akkor rémült meg igazán, mikor Cseri fölé lépett, és a nyakékeinél fogva felrántotta. Közelről látta a zöld szempárban a gyilkos dühöt, egy pillanatra mintha maga a Sárkány nézett volna rá. Felsikoltott, mire Aron megmozdult.
– Ott maradsz vagy te kapod a következőt! – kiáltott oda fenyegetően Cseri, mire a testőr veszteg maradt. – Határ. Nem léped át. Megértettél?
A tündeasszony halálra vált arcán egy könnycsepp patakocska indult, összekeveredve orra eleredt vérével. Cseri elengedte, és nézte, ahogy az kisérője felé támolyog. Aron elkapta, átkarolta, majd mindketten beléptek a hirtelen megnyílt palotakapun. Aztán újra csak a domb volt, az égen a telihold, és körös-körül a tücskök ciripelése a nyári éjszakában.
Cseri lassan megfordult, és elindult lefelé az útnak. A kőfeszületnél megállt, megtámaszkodott a réges-régi határjel mellett. Nézte az Isten képmásának időtlen, megkopott szobrát, miközben belékapaszkodva megpróbálta magát összeszedni, miközben el-elkapta a remegés. Fáradt volt és hálás. Sokáig állt így, míg a remegése el nem csitult, és újra nem érezte, hogy már teljesen önmaga.
A domb aljában megtalálta Csinost, még mindig odakötve a csetebokorhoz, ahol hagyta. Egy magas, szőke elf állt mellette, Irnik, aki szemmel követte a nő mozdulatait.
– Szép ütés volt.
– Nem vagyok rá büszke – mondta csendesen Cseri, és a ló hátára ült. – Elveszítettem a fejem. Hát te?
– Csak figyeltem, hogy ne legyen bajod.
– Nem lett.
Aztán hosszan nézte az elfet. Az is őt.
– Most hazamegyek. Ha nincs hol éjszakázz, nálunk megszállhatsz. Most egyszer.
Csendesen lépdeltek az úton: a nemestünde gyalog, a nő lóháton.