Szép, kecses tőre volt. Hosszú pengéje borotvaéles, ezüstösen csillogó, a markolata tenyérbe illő, és a gombja smaragd. A szíve is belesajdult a gondolatba, hogy ezt a gyönyörű fegyvert sem fogja soha többé a kezébe fogni. Elmaradt valahol az úton. Arra még emlékezett, hogy Kelin, mikor őt kiszabadította, felövezte a tőrével, és amikor megtámadták őket, még harcolt vele. De aztán már a következő emléke a tűz lángja a sötétben, majd a patak vize és a kő az ujjai között.
Elvették tőle. Ezt is.
Csendesen lépett a házba. Pontosan tudta, hol vannak a konyha kései. Kiválasztott egy megfelelő fogásút, megtapintotta, elég élesnek találta. Még egy kicsit forgatta az ujjai között, próbálgatta, aztán ugyanolyan csendesen, ahogy belépett, hagyta el a békésen pihenő házat. Egy utolsó pillantást vetett hátra, és eltűnt az erdőben.