44. A föld

A Sárkány az éjszaka közepén érkezett. Először csak a körülötte áramló energiát lehetett megérezni, aztán megjelent teljes valójában, vörös és zöld derengést árasztva maga körül. Cseri még sohasem látta ilyen valóságosnak, noha tudta, álmodik.

Az ősi lény megállt mellette.

– Mondd ki a nevemet, Meggyes Anna Cseri!

Cseri már tiltakozott volna, hogy ő azt honnan tudná, amikor a fejében egyszerre körvonalazódni kezdett egy szó, végül olyan tiszta volt, hogy csak ki kellett ejteni.

– Te Terrana vagy, ennek a földnek elejétől fogva ura.

A sárkány zöldellő szemeiben helyeslés villant, kinyújtózott, hogy az asszony minden porcikáját alaposan megfigyelhesse: a karmos lábait, hosszú nyakon ülő őshüllő fejét, rézszínű pikkelyekkel borított testét, bőrredős szárnyait, hosszú, tarajos redőkkel borított farkát. Cseri attól félt, hogy azért emeli a fejét, mert iszonyatos üvöltést fog hallatni, amire felébrednek a háziak, de ehelyett a Sárkány ismét felé fordította figyelmét, és egy újabb kérdést kapott.

– Mi az uralom?

Ezek a válaszok már úgy jöttek, mintha forrás bukkant volna fel hegy kövei közül.

– Az uralom szolgálat. A béke és a harmónia megteremtése és fenntartása bármi áron.

– Az életed árán is? – vizsgáztatta őt a fejében felcsendülő hang.

– Az élet örök.

Terrana bólintott, majd lehasalt Cseri mellett.

– Ülj fel! – szavai nem parancsok voltak, de engedelmeskedni kellett neki.

Az asszony felült a hátára, és megpróbált megkapaszkodni a pikkelyekben. A Sárkány elrugaszkodott és szárnyra kapott. Cseri számára álmaiból ismerős érzés volt maga a repülés, de sárkányháton mégis volt benne valami magasztos és félelmetes.

A földre nézve elsuhanó folyókat, hegyeket, síkságokat, dombokat látott. Olyan volt, mintha a nagy térképét nézegette volna, és eszébe jutott Szineril, akinek vizes köpenyétől és esőtől csöpögő hajától a lapokat féltette.

Először északnak fordultak, aztán a Vörösmáli sziklák felett nyugatnak, majd végig nyugat felé tartottak a Zöldmezői dombok felett. Azt elhagyva délnek kanyarodott, egy erdőtünde táborhely megkerülése után hirtelen ereszkedni kezdett, és mire Cseri kettőt pislogott volna, berepültek egy sziklás domboldalba. A földben végig alagút nyílt előttük és záródott be mögöttük. A Sárkány megállt, Cseri leugrott a hátáról, és a hatalmas pikkelyes test, erős lábak között úgy érezte magát, mintha egy bányában állna. Az asszony tudta, hogy ez nem lehet valóságos hely. Ekkor az előtte levő földfal üvegszerűen átlátszóvá vált, és ha a szemét nagyon erőltette, egy majdnem teljesen sötét, szűk kamrát látott.

– Hol vagyunk? – fordult a Sárkányhoz, és megdöbbenve látta, hogy sokkal kisebb lett, akkora, mint egy nagyobb ló. Leheveredett mellette, már nem védte őt a fölöttük levő föld súlyától, de a járat mégsem omlott rájuk.

– Csak figyelj! – jelezte a Sárkány, és fejét karmos lábára fektette.

Cseri alig látott a derengésben. A szomszédos helyiség túloldalán egy ajtó körvonalát vélte felfedezni, azon át szűrődött be némi fény. A földön valami feküdt. Inkább valaki, aki világos inget viselt. Ahogy megmozdult, lánc csörrent.

Most már a torkában dobogott a szíve. Ez nem lehet! Ilyet nem tehetnek senkivel a valóságban!

– Ugye, tudod, ki ő? – kérdezte a Sárkány.

– Szineril! – Cseri érezte, hogy kiszárad a szája. Át akarta törni az üvegfalat, de az ellenállt minden ütésének. Letérdelt a fal mellett, és még erősebben megpróbált látni. Nehezen kivette a homályból a láncokat, melyek súlyos ívei a kedves csuklójától a falig futottak. Látta, hogy arcvonásain a megadás ül. Egyszer csak megnyíltak a szemei, hallgatózott. Megpróbált felállni, de inkább csak a falnak támaszkodott, végül elgyengülve leült. Az ajtót figyelte, ami hamarosan kinyílt, és két eltéveszthetetlenül ismerős alak lépett be rajta.

– Ó, drágám, gyönyörű vagy, mint mindig! – Ilana hangja nem lehetett volna cinikusabb.

– Mit akarsz velem? – Szineril kérdését alig lehetett hallani. – Eressz el vagy ölj meg!

A gyönyörű tündérasszony a gyűrűit babrálta, majd lehajolt a fogolyhoz, aki megremegett a közelségétől.

– Sajnos nem tehetem! Nem ölhetem meg a gyermekeim apját, ezt tiltja minden törvényünk. El pedig többé nem engedhetlek. Még utóbb valami rosszat forgatnál abban a gyönyörű fejedben!

Ekkor Cseri döbbenten látta, hogy a királynő könnyű ujjai ugyanúgy simítják meg Szineril arcát, ahogy ő szokta. Hát ezért rezzent össze mindig! Oda akart ugrani közéjük, hogy elrángassa onnan azt a nőt, de nem tudta áttörni az üvegfalat.

Ilana felállt és hátralépett. Szineril megpróbált menekülni, mert a másik alak, akiben az asszony a testőrparancsnokot vélte felismerni, fenyegetően közeledett.

– Aron! Mit akarsz tőlem?

A fogolynak esélye sem volt védekezni. Az első ütéseket még megpróbálta kivédeni, később már csak a fájdalmas kiáltásait lehetett hallani. Aztán ájultan hevert a cellája padlóján. Az arca tele volt zúzódással, az ajka felrepedve, és testtartásán is látszott a fájdalom. A két nemestünde végigmérte, pillantásukban megvetés.

– Kicsi őz, ennyi telik tőled? – vetette oda Ilana, azzal behúzta maguk mögött az ajtót.

Az üvegfal eltűnt, Cseri ott találta magát Szineril mellett. Megérintette a sebesült arcát, látta, ahogy próbálja kinyitni a szemét.

– Szeretlek! Szükségem van rád! – suttogta a fülébe, majd megcsókolta. Abban a pillanatban a saját ágyában riadt fel, még felzaklatva és dobogó szívvel. Ekkor azonban ott látta maga mellett a kedvest békésen aludni. Szerencsére ez nem a valóság, gondolta megnyugodva, és átölelte. A férfi megszorította a kezét, és még álmában is magához húzta. Cseri szépen lassan, megnyugodva visszaaludt