Arra riadt, hogy már nem mozog alatta a szekér. Erősen szürkült. Cseri álmosan nézett körbe. A lovakat már kifogták, csendesen ropogtatták a szénát. Borka akkor kászálódott le a mellőle. Ez kocsiszín a szálahídi nagy vendégfogadóé. Igen, ez az a hely, ahol éjjelre megszállni akart. Honnan tudta ez az elf, hova kell hozni őket?
Szineril mosolygott, és a kezét nyújtotta.
– Ez is tündérmágia? – igazította el alvástól kócos haját az asszony, és a törékeny ujjakba véletlenül sem kapaszkodva lemászott a szekérről. – Ha lehetne, akkor először megnézném a szállást. Fürdőszoba van?
A fogadó emeletén volt a szobájuk. Borka azonnal kényelembe helyezte magát és felfedezte a helyet, közben a fürdőben Cseri rendbe szedte magát. A másnapi öltözékét is előkészítette. Évek óta nem volt rajta ez a hivatalos alkalmakra való elegáns kosztüm, nem volt miért felvegye. De a törvény elé kell.
Felfrissülés után, Borkát is tiszta ruhába öltöztetve nézett körül a szobában.
– No, most már vacsoráznék. Szineril hol van? Nem jött fel velünk? Észre sem vettem.
Az erdőtünde elmerengve nézte a csillagokat. Karját a feje alá téve hevert a szekéren, és a színből látszó eget fürkészte. Csak sejtette, a nyár mely szakánál járnak, kereste magában azt a régi énjét, aki még egyként élt a természettel. Az idő, mellyel fiatalként együtt létezett, felnőttként megszűnt. Ilana maga az időtlenség, a mellette töltött idő a végtelenség. De hát ő hagyta magát bolonddá tenni, és elég ostoba, hogy észre sem vette. És igen, eléggé öntelt, hogy elhiggye, amit hazudtak neki. Megsimította az arcát, azt a késpenge okozta heget, ami bárcsak hamarabb került volna oda. Akkor talán nem akadt meg volna rajta a tündérkirálynő szeme. Akkor egész életében egyszerű halandóként járt volna a világban.
Cseri állt meg mellette, és Borka támasztotta állát a szekérdeszkákra, csillogó, sötét szemei kíváncsian fürkészték. Látta magát a szembogarában. Különös gyermeki tekintet figyelte őt. Cseri a környezetet vette szemügyre, neki csak könnyedén odavetette.
– Nem volt könnyű megtalálni! Jöjjön, együnk valamit!
Szineril meglepődve nézte az asszonyt. Nem látta még ilyen szépen fésült hajjal, ennyire csinos öltözetben. Azokra a városi népekre emlékeztette, akiket az erdőjáró mindig gondosan elkerül.
– Nem akartam zavarni – mondta, de ő volt zavarban. Szívesebben maradt volna távol, de nagyon éhes volt. Igazság szerint nem csak Cseri viseltetett ellenérzéssel a tündérnép iránt, Szineril sem kedvelte a törtető és arrogáns, semmit nem tisztelő embereket. De miért van az, hogy fent a hegyoldalban, az erdő ölelésében, a természet közelségében ez nem tűnt fel neki? Hogyhogy nem látta, hogy ez az asszony ennyire ember? Ennyit jelent a bőrcsizma, az avarszínű nadrág, a munkához viselt kötény? Ha azt a vasalt inget és fényes nadrágot viselő nőt látja meg lázálmából ébredve, aki most őt hívja, talán még félholtan is tovább menekül.
Igyekezett nem ránézni, és úgy leülni a vacsoraasztalhoz, hogy a közelében sem legyen. Nem is nagyon beszéltek, csak Borka csacsogott, de aztán ő is egyre kevesebbet, ahogy telt az este. Végül Cseri felvitte a szobába aludni.
– Megvár? – nézett vissza Szinerilre. – Szeretnék mondani valami fontosat.
–
Akkor is ilyen öreg volt az este – emlékezett vissza a félhomályos sarokasztalnál ülő, csuklyája alá rejtőző férfi a pipafüstbe révedve. Hallgatta az ablaküvegen átszűrődő monoton kopogást, a főtér kövére esővízcseppeket. A pincérlány abbahagyta a csevegést a két kíváncsi turistával, mert az egyik asztaltól egyre többször szóltak rá, hogy „Nem úgy volt az, te lány!”, és erre megsértődve körbejárt az asztalok között.
– Önnek hozhatok valamit, uram?
Csak a kezével intett, hogy nem, majd belekortyolt a csuprába. A környező asztaloknál mormolva beszélgettek a férfiak, a pincérlány pedig, még mindig duzzogva, leült fonni a kemencepadkára.
– Meséljen még, lelkem! – kérte az utazóasszony. – Annyira vágyom holnap megnézni Íliát! Remélem, eláll az eső! Az útikönyvben azt írták, itt hamar beköszönt a tél, talán hó is lesz. Milyen szép is lenne friss hóban sétálni, felfedezni a látnivalókat! Szeretném tudni, mi miért híres itt! Állítólag sok érdekes épület van a városban.
És egy bankjegyet csúsztatott csendben a pincérlány kötényébe.
Az orsó sebesen pergett a lány ujjaitól, de most csendesebb lett a rege, alig hallható.