Erősen szürkült, mire a Szálahíd nagy fogadójához értek.
– Ez a nap megéri, hogy egy-egy felessel zárjuk! – sommázta az egész napjukat Cseri.
– Az micsoda, édesanya? – kíváncsiskodott a gyermek, de az anyja csak megpöccintette a pici orrát.
– Az olyan, hogy az egy-egybe te nem tartozol bele!
– Pálinka, ugye?
Cseri már mutatta is az ujjaival a pincérnek. Csakhamar hozták is kis poharakban, a legjobb, eperfahordóban érlelt fajtából. Az egyik pohár határozottan Szineril elé került. Cseri már emelte is a magáét.
– Na, Isten, Isten! A mai napra, hogy többé-kevésbé egészben túléltük!
– Ezt én nem szoktam – húzódott az erdőtünde, de azért felvette a pohárkát, és összeérintette az asszonyéval. Csak belekortyolt, de az erős ital égette, mint a tűz.
Az asszony nevetett a férfi köhögésén.
– Majd megszokod! Ami jó, azt könnyű megszokni!
Szineril érezte, hogy máris megnyugodnak a gondolatai. Természetes lett, hogy Borka hozzásimult, és az sem zavarta, hogy Cseri még mindig azt a sötétzöld, elegáns kosztümöt viseli, aminek láttán reggel még a hideg is kirázta. Lehet azért, mert a megjelenése természetesebb lett. A haja már kócos volt, mint máskor, de a diszkrét smink még látható volt az arcán. És az egész együtt már nem volt idegen, hanem biztonságot adó, mintha mindig is ezt látta volna.
– Még egyet?
– Nem! – tiltakozott, de Cseri intésére a pincér már töltötte is a kupicákat. Az italnak diszkrét gyümölcsillata volt, és az íze sem karmolt, mint először.
A vacsora kellemes volt, és Cseri hosszú idő után először érezte azt, hogy nem számol utána, mennyibe fog ez neki kerülni. Ki tudja fizetni, és ez a nap tényleg megéri, hogy finom falatokkal zárják.
Borka már a padra fekve bóbiskolt, és édesanyja azon gondolkodott, hogy felviszi a szobába, mikor megállt a karoló mozdulattal. Ráncba szaladt a homloka.
– Ez meg mi a fene! Skorpióban áll a Hold?
– Aligha – rázta a fejét Szineril. – Miért lenne?
– Nem olyankor bukkannak fel az exek?
Az erdőtünde követte a nő tekintetét, és meglátta a sarokban azt a városi öltözetű, sötét hajú férfit, aki már egy ideje tagadhatatlanul őket nézte.
– Az a jóképű ember a volt férjem. Pont ma fenyegetett meg, hogy megöl, úgyhogy szép este elé nézünk.
– Ő akarja elvenni tőled Borkát?
Cseri bólintott. Szineril leoldotta válláról a köpenyét, és az alvó kislányra terítette.
– Tündérmágia – magyarázta. – Nem látja majd a kislányt.
Az asszony összerezzent.
– Az most ránk fér. Mosoly! Ide jön!
Cseri arcára afféle érzelem nélküli mosoly húzódott, ahogy a volt férje hozzájuk közelített. Szineril kissé kényelmetlenül érezte magát a nálánál sokkal termetesebb ember közelében, gyengébb is volt, fegyver sem volt nála, ha küzdelemre kerülne sor, nem sok eséllyel indulna. Megdöbbenve látta, hogy Cseri kimérten nyugodt.
– Helló! Te is pont erre?
– Leülhetek? – húzta maga alá a széket a férfi. – Ne legyél már ilyen tapintatlan, mutass be bennünket egymásnak!
– Szárazhegyi Gábor, a volt férjem. Ő pedig Szineril.
A két férfi kezet fogott. Szineril inkább kötelességből, ráadásul túl sokáig tartott a kézfogás. Fenyegetően sokáig. Majd egy pillanat múlva Szárazhegyi tudomást sem vett az elfről, mintha jelen sem lett volna.
– No, akkor a tündértársaságon túl, hogy s mint vagy mostanában? Ma délelőtt nem is tudtunk beszélgetni.
– Azért délután csak sikerült – utalt a fenyegetésre Cseri. A volt férj legyintett, mozdulatában benne volt a nők rajongása okozta fölényesség.
– Felejtsd el! Ki is békülhetnénk!
– Rendben! Nincs harag.
– Nagyszerű! Akkor ideadhatod Borikát!
– Kibékültünk. De a bírósági ítélet az bírósági ítélet! – válaszolta a nő cinikus nyugalommal.
Szárazhegyi Gábor elhúzta a száját.
– Csökönyös vagy még mindig! De ne untassuk a jó társaságot ilyen történetekkel! Beszélgessünk inkább olyanról, ami mindenkit érdekelhet. Láttad már Ancsát serpenyővel verekedni?
Szineril döbbenten hallgatta a férfiember szavait, ellenben Cseri hátradőlt a székén. Érezte, hogy ez a játszma már arra folyik, ahol számára ismerős a terep.
– Á, a régi szép emlékek! Azóta sem hív senki Ancsának, szerencsére. Beszélgessünk inkább arról, hogy mi van veled. Például arról, miért nem küldtél évek óta semmit a gyermek ellátására. Ne mondd, hogy máris menni akarsz!
A férfi felemelkedett a székről, de utoljára még megszorította Cseri karját ott, ahol már délután is. A nő csillagokat látott, de állta volt férje tekintetét.
– Ezt még megkeserülöd! – sziszegte, és egyet csavart is a szorításon. – Ezt búcsúzóul, hogy legyen mire emlékezz!
Már elment az asztaltól, de Cseri még mindig a könnyeivel küzdött.
– A fenébe! Ez tényleg fájt! – Megdörzsölte a szorítás helyét. – Pedig már azt hittem, hogy zárulhat szépen az este!
Szineril valami bátorító vagy vigasztaló gondolatot keresett, de megelőzte egy pincér, aki akkor jött oda hozzájuk.
– Elnézést a zavarásért! A főnök úr kéri, hogy ezúttal az elf úr ne aludjon a kocsin a színben, mert kellemetlen volt a vendégek előtt. Azt hihetik, nem elég jók a szobáink.
Cseri már épp kibökte volna első gondolatát, hogy mi jöhet még, mikor egy régi ismerős, egy nemestünde bukkant fel az asztaluknál fehér és arany címeres nyári köpönyegben.
– Kedves hölgyem – kezdte a küldönc az asszony felé fordulva, egy icipici biccentéssel köszöntésképpen -, Ilana királynő üzenetével érkeztem. Kéreti önt, mert beszélni szeretne önnel.
Cseri először nem hitte el, amit hallott, erre ivott a borából, de a jelenés még mindig ott állt előtte.
– Már bocs, de ha beszélni akar velem, miért nem jön ő ide?
Szineril az asztal másik oldalánál az előbb elsápadt, erre a mondatra pedig szívesen vált volna láthatatlanná, mint az alvó Borka a tündérköpeny alatt.
– Azért, hölgyem, mert ő királynő. És kéreti önt.
Cseri még mindig nem hitt a fülének.
– Kezdjük az elején. Én nem vagyok tündérféle, úgyhogy nem gondolnám, hogy bármivel is tartoznék a hölgynek. Megtisztelő, hogy beszélni akar velem, bár tippem sincs, hogy miért. Mindezeket egybevéve úgy gondolom, hogy ha ő szeretne velem beszélni, jöjjön ő ide!
– Hogyan? – hökkent meg a hírhozó. Ilyen válaszokra nem számított.
– Gondolom, a lábán. Feltételezem, van neki.
A nemestünde biccentett a fejével, majdhogynem megvetőleg, és elment az üzenettel. De nem csak ő nem volt kibékülve a válasszal. Szineril kereste a hangját.
– Nagy bajba keverted magad! – suttogta.
– Kibírom valahogy! – vonta meg a vállát Cseri végiggondolva, hogy körülbelül hány ellensége van, és kortyolt még egyet a borából. Érezte, hogy kezd a fejébe szállni. – Egyébként meg azt sem tudom, ki a bánat az királynő, és miért juthattam épp én az eszébe!
Ha láthatatlan nem lehetett, Szineril úgy érezte, muszáj elmondania a gyanútlan nőnek, ki és miért is keresi őt. Méghozzá hamar, ha már így alakulnak az események.
– Azt hiszem, azért szeretne … veled … beszélni a királynő, mert haragszik … rád … miattam.
– Ez roppant kedves tőle – grimaszolt egyet Cseri -, de ezt talán veled kellene megbeszélnie, nem? Ilyen jóban vagy őfelségével?
Szineril nehezen rakta össze a szavait.
– Nem … vagyis … volt idő, mikor … én voltam a férje. Az ő parancsára löktek a patakba, hogy meghaljak.
– Pedig az hittem, ez a nap már nem lehet pocsékabb! Kéne kérnem még egy felest! Remélem, ma már nem jelenik meg őfelsége!
Hát, pedig az asszony ezt még kereken ki sem mondta, fel is tűnt ragyogó fehérségében maga Ilana királynő, testőre kíséretében. Úgy fénylett az étterem félhomályában, mint valami égő gyertya. Az asztalukhoz vonult, majd a testőr jelentette.
– Őfelsége, Ilana királynő.
Cseri erre felemelkedett, és bemutatkozva kezet fogott a meglepett hölggyel.
– Helló! Cseri vagyok! Foglaljon helyet!
Mindhárom elf döbbenten nézett, a nő viszont kezdett egyre jobban belejönni kedvenc szerepébe. Ilana királynő, fényes ruháját elsimítva leült ugyanarra a székre, amely nem sokkal korábban egy másik volt házastárs helye volt, testőre pedig a háta mögött helyezkedett el.
Csend ült körülöttük, végül a tündérhölgy elmosolyodott.
– Kedves Cseri, örülök, hogy megismerhetlek! Nagyon vágytam már látni az én kedves férjem pártfogóját. Megmentetted az életét, támogatod, mindez nagyon dicséretes. Nem győzök elég hálás lenni érte, hogy az én nehéz természetű páromat befogadtad a házadba.
Cseri érezte, hogy Szineril idegesen megmozdul, de nagyon kíváncsi volt, hova fog kifutni a történet. Ilana királynő észrevette a leterített tündérköpenyt, ami az alvó Borkát takarta.
– Á, a gyermek! Milyen kis édes! Nagyon vigyázz rá, kérlek! Legyél óvatos! Nekünk is volt két szép gyermekünk, az egyiket ő – jelentőségteljesen intett Szineril felé a kezével – elvitte magával, és azóta sem találjuk. Ezért szívemből kérlek, vigyázz erre a drága kisleányra!
Szineril elsápadt, tétova, tiltakozó mozdulatára Ilana gúnyos szava volt a válasz.
– Kérlek, drágám, legalább most, a hölgy előtt ne csinálj jelenetet! Szánalmas vagy! Ó, hol is tartottam? – szólt ismét Cserihez, mit sem törődve Szinerillel. – Tudod, kedvesem, én még mindig nagyon ragaszkodom az én elvesztett férjemhez. Annak ellenére, hogy be kell valljam, nem túl bátor, és ahogy látod, nem is túl hűséges. Kérlek ezért téged szeretettel, engedd el őt, és én nem leszek hálátlan! Kérhetsz bármit, amit egy tündérkirálynő meg tud adni, és megkapod!
A csend egyre mélyebb lett. Cserinek ekkor tűnt fel, hogy nem hallja a vendégek beszélgetésének morajló zaját. Ez megint valami tündérmágia. Nézte az előtte ülő gyönyörű asszonyt. Ilana vékony volt és tökéletes. Arca, mint a faragott márványszobor, frizurája aranyló, mesteri fürtökbe csavart műremek, finom ívű ujjain temérdek gyűrű. Cseri most vette észre, hogy ő maga a saját gyűrűjét forgatja. Ilana elmosolyodott a mozdulat láttán.
– De gyönyörű az az ékszer! – tekintett rá a tündér a sárkányforma ötvösremekre. – Mesélnél róla?
– Nem! – felelte Cseri egyszerűen, és ez ismét felkeltette Ilana gyanúját.
– Talán csak nem a sárkányok nemes nemzetségének egy tagjával vagyok szerencsés találkozni?
Nem rossz próbálkozás, mosolygott magában az emberasszony.
– Sajnos nem áll módomban erről felvilágosítást adni. Talán majd máskor.
Ilana kinyújtóztatta kezeit, végignézve és megsimítva a míves gyűrűit.
– Ha kéred, adhatok számodra a sárkányoktól kapott ékszereimből, az bizonyosan tetszenék neked. Ha elengeded Szinerilt.
– Ne haragudj, fogalmam sincs, miről beszélsz – vágott közbe Cseri. Már nem csak a csendbuborék zavarta, de a szép szál testőr átható, hidegkék tekintete is. Meg az, hogy a tündérasszony adható-vehető tárgynak tekintette Szinerilt.
– Szép dolog a szerelem, megértelek, de arra kérlek, hagyd el az én megtévedt férjemet – hajolt közelebb delejes tekintettel Ilana királynő.
A két asszony tekintete egymásba tapadt. Szineril döbbenten nézte őket. Ezt a hasonlóságot látta aznap reggel. Végül Cseri mozdult meg hamarabb, kényelmesen hátradőlt a székén.
– Szerintem ma már ne lottózz! Ez a tipped nem jött be!
– Tippem? – a döbbenettől Ilana kiesett a szerepéből.
– Rosszul tájékoztattak, úgy tűnik.
– Pedig gazdaggá tehettelek volna. De látom, ugyanolyan idealista bolond vagy, mint ő, hiszel még a szerelemben!
– Ismét nem nyert. Tudod, talán furcsán hangzik, de mi a te volt férjeddel sohasem voltunk szeretők. Ne gondold túl a dolgokat! Úgyhogy igazán sajnálom, hogy feleslegesen fáradtál ide.
Ilana szemei dühösen szikráztak, szép ívű szája megvető grimaszra húzódott. Fényes ruhája lebbent, mikor felállt, és szó nélkül sarkon fordult. Nyomában a testőrével elhagyták a helyet. A csendgömb szétoszlott.