Kategória: Egyéb

Nem néztek egymásra. Mindkettőnek ökölben volt a keze. Cseri harcra készült, Szineril magával küzdött...

De miért van az, hogy fent a hegyoldalban, az erdő ölelésében, a természet közelségében ez nem tűnt fel neki? Hogyhogy nem látta, hogy ez az asszony ennyire...

Az, ahogy ez a fiatalasszony őt először a nevén szólította, valami egészen új sebeket szakított fel. Olyan sebeket, amelyekről eddig nem is tudott...

- Sajnálom, ha zavaró a külsőm – mondta szégyenkezve, és arra gondolt, valamikor csodálták a szépségéért. De hát ez volt minden baj forrása...

Látta a kés marta sebet, a verés nyomát, és szinte érezte a szenvedést, amit ez a teremtés átélt...

Nem vagy te sem normális, gondolta magában, de aztán kortyolt egy kis bort és igazított a fonálon. Az éjszaka egyre mélyebb lett, a múlt nem akart engedni...

A tündeköpenyt már messziről észrevette, a köveket markoló véres kezet, a hullámokon fodrozódó szőke hajtincseket...

Sercegett a sülő hús a lángok felett, a beszéd egyre nagyobb jókedvet sejtetett. Előkerültek kések, tőrök, ahogy a pecsenye megsült részeit lekanyarították. Az egyik elf, ahogy a tőrét előhúzta, gúnyosan felnevetett.

Egymásra néztek, a küzdelem előtt talán utoljára. A fiatalember és a kortalan férfi, mindketten az elfek népéből...

- Tudok én arról mesélni, milyen hely ez az Ília! Születésem óta itt élek.