Természetesen a gyermek ébredt elsőnek. Körülnézett a szobában. Semmi nem volt rendben.
– Édesanya, ébredj! Azt hiszem, baj van!
Cseri felkönyökölt az ágyon. A hajnali fényben siralmas képet nyújtott a szoba, bár úgy tűnt, a pálinkát végül nem találták meg az éjjel. A féltett vasalt nadrágja és kabátkája legalább megúszta a kalandot, nem abban aludt el. A tündék látnak a sötétben. Ez a jelenlévő is. De most a padlón alszik, vékony ujjai markolják a köpenyét, és hosszú, fénylő haja elfedi az arcát. Alighanem sokat ittunk, vonta le a következtetést, és legszívesebben visszaaludt volna.
– Már nincs baj – nyugtatta a lányát, és visszapilledt a párnák közé. El kellene indulni, jutott az eszébe, habár a fürdőszobáig alig tudott kikecmeregni. Közben hallotta, ahogy Borka Szinerilt is kíméletlenül felébreszti. Pedig szegényen látszott, hogy nagyon másnapos, nem nagyon bírta az alkoholt!
A lovak egykedvűen indultak, és az sem érdekelte őket, hogy hajtójuk alig él.
– A Szála-menti úton menjünk, valahogy nem fűlik a fogam az erdőn át! – nézett körül az útelágazáshoz érve Cseri, ahol a mezők között felfelé fut a rövidebb út hazafelé, míg a másik a folyót követve viszonylag egy szinten haladt. Itt már évszázadok, ha nem évezredek óta országút haladt, egy helyen még a fűvel és réti virágokkal gazdagon benőtt, összeomlás előtti sínpárt is ki lehetett venni a régi töltés nyomával együtt.
Borka szabadon heverhetett a szekér belsejében, figyelte a felhőket és a napsütésben fürdő tájat, nem kellett osztoznia senkivel. A két felnőtt hősiesen kornyadozott egymás mellett a bakon. Néha egymásra néztek, és pontosan tudták, hogy ez az este túl sok volt. Szineril ráadásul olyan búbánatos volt, hogy már szánni való. Cseri nem hagyhatta szó nélkül.
– A tegnap este bánt?
Szineril válasz helyett a tenyerébe rejtette az arcát. A szégyentől egészen kicsinynek érezte magát.
– Bocs, hogy leitattalak – próbált vigasztaló lenni az asszony. – Teljesen kiment a fejemből, hogy tündérféle vagy.
– Nem az. Illetve nem csak az. Mi lehet most rólam a véleményed!
– És neked rólam? Ennyit inni! A végére nem voltam úrinő! – elmosolyodott a gondolatra, hogyan játszott cinikus beszélgetőtársat. – Szerintem felejtsd el, amit őfelsége a műsorban előadott. Nem akarsz pihenni?
– Műsorban? – nézett fel a férfi meglepetten.
Cseri fáradtan sodorgatta egy hajtincsét.
– Persze. Félelmetes, hogy ti, férfiak ezeket a játszmákat mennyire nem látjátok! Az egész arról szólt, hogy téged porig alázzon. Szerinted nem jött le?
– Porig alázni sikerült.
– Felejtsd el! Ez az ő szégyene, nem a tiéd! Tipikus pszichopata viselkedés.
– Az nem tudom, mi.
. Majd egyszer elmondom. Lényeg, hogy ha ilyennel találkozol, azt se hidd el, amit kérdez.
– Nem mindig értelek, pedig beszélem a nyelvedet. Fáradt vagyok. Lehet, mégis aludnom kellene!
– Hát tedd azt!
A Szála völgye ezen a helyen kiszélesedett, az utat kertek és gyümölcsösök szegélyezték, a távolban falvak látszottak. A kellemes időben sokan jártak az úton. Borka a szekér oldalának támasztotta az állát, úgy nézelődött. Szinerilnek csak a békés szuszogása hallatszott. Cseri kicsit szégyellte magát, amiért sikerült leitatnia. Tényleg nem gondolt rá, hogy a tündérfélék nem bírják az alkoholt.
Később, ahol szűkebb lett a folyóvölgy, a falvak utcáin vezetett át az út. A kerítések menti kispadon ülők megnézték a vándorokat, másutt gyerekcsapat szaladt mellettük. Cseri egy helyen meg is állt vásárolni, és ahogy az árukat feldobta a szekér hátuljába, látta, hogy az erdőtünde már ébren fekszik, és elgondolkodva nézi, ahogy a telerakott kosarakkal bíbelődődik.
– Cseri!
– Igen?
– Elmondod, mi közöd a sárkányokhoz?
Cseri elnevette magát.
– Jó próbálkozás volt!
Szineril felkönyökölt fektéből. Hosszan nézett a nőre, de az csak megrázta a fejét.
– Egy gyűrűből ilyen következtetéseket vonsz le? Hiba!
– De én tudom, hogy van közöd a sárkányokhoz.
A fiatalasszony csak nevetett. Most már erdőjáró ruháját viselte, és sokkal természetesebben viselkedett. Szineril azt látta benne, hogy szinte egy volt a környező élettel. Meg is lepődött rajta, hogy ezt eddig nem látta, csak most, hogy egy napig úrasszonynak volt öltözve. De milyen furcsa, abban is már milyen természetes volt! Minden alakban tud létezni? Talán tényleg a sárkányok törzsökéből származik?
– Nem akarsz pihenni? – puhatolózott. – Alig aludtál, és most is te hajtasz.
– Á, én jobban bírom az alkoholt! – nevetett a fiatalasszony, aztán csendesebben hozzátette. – Nem, mintha ez nagy dicsőség lenne.
Az idő erősen délutánba hajlott, és még messze voltak az otthonuktól. A Szála-menti út sokkal hosszabb volt, mint az, amely a tündérföldön át vitt, bár sokkal szebb és emberközelibb volt annál. Még hátra volt egy falu, Szálaszer, ahonnan már a hegynek fordul az út.
– Most kellene eldöntenünk, hogy megszállunk a faluban, de itt nem ismerek semmi ilyen helyet, vagy nekivágunk a sötétedő erdőben a hegynek. Én nem látok a sötétben. Szineril, neked kell dönteni, mit vállalsz!
A célzást Borka nem értette. Bizonytalanul kapaszkodott anyja ruhájába.
– Édesanya, ha nem látsz a sötétben, akkor nem kellene elindulnunk. Én félek, hogy eltévedünk.
De Szineril pontosan tudta, milyen választás előtt áll. Kicsit bizonytalankodott, aztán a gyermekhez fordult.
– Ne félj, majd én hazavezetek. Rám bízhatod magad!
Cseri elmosolyodott. Helyet cseréltek, és ahogy a szürkületben ráfordultak a hegyi útra, onnantól már az erdőtünde vezette a lovakat. – Vigyázz, mert a két ló sem lát a sötétben! – tűrte a feje alá a kabátujját az asszony, és elaludt a szekér hátuljában.